Studio D Tánciskola

"A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá." "Olyan bűnös ereje van a táncnak...,hogy ha bánatod van derűsebben távozol,mintha valami feledést adó varázsitalt ittál volna..."

Gyömrő:

Hajzer Dóra:

dori_kepe_honlap.jpg

Hajzer Dóri vagyok, 20 éves. A tánc, mint szenvedély már kisgyerekkoromban jelentkezett nálam, és a mai napig csak erősödik bennem szeretete. Szüleim visszaemlékezései szerint hamarabb kezdtem el a tánc és a zene felől érdeklődni, mint beszélni. Eleinte csak itthon ugráltam, talán táncnak nem is nevezhető mozdulatokkal szórakoztattam a családomat. Később az óvodában indult egy tánctanfolyam, de ebből csak a kötelező rózsaszín tornadresszre emlékszem, többre nem.

Iskolás éveimből már jóval több emlékem van. Művészeti iskolában folytattam tanulmányaimat, ezáltal kötelező volt a néptáncórán való megjelenés. Első osztálytól kezdve egészen hatodikos koromig néptáncoltam, ami azért is jelentett nagyon sokat nekem, mert az osztálytársaimmal együtt élveztük ezt a műfajt és nagyon jó közösséggé kovácsolódtunk. Ezzel párhuzamosan 8-9 évesen kezdtem el kipróbálni az akrobatikus rock and roll műfaját, ami szintén teljesen elvarázsolt és 4 évig rengeteg sikerrel és boldog pillanattal ajándékozott meg. Továbbtanulás, időhiány és egyéb okok miatt azonban felbomlott a csapat. Már ekkor éreztem, hogy a tánc nekem többet jelent heti 2 próbánál, ez számomra több mint egy hobbi. Az állandó itthoni táncolgatás és mozgás mellett folyamatosan álmodoztam, hogy egyszer majd jó táncos válhat belőlem. Amíg nem táncoltam sehol eljártam aerobic edzésekre és beválogattak egy tánccsoportba, de sajnos ez sem tartott sokáig. A teljes elkeseredés szélén állva, 2004 novemberében a Fashion Dance egyesület oktatást indított Gyömrőn. Félszegen és tele kételyekkel mentem el az órákra, míg sikerült beilleszkednem és kialakult egy igazi közösség. Együtt jártunk fellépésekre, versenyekre és szabadidőnkben is egész sokat találkoztunk. Többször országos versenyekről hoztuk el a kupát, majd a dance kategória után biztos léptekkel haladtunk a hip-hop stílusa felé. Egyre több emberrel ismerkedtem meg, sorra jöttek a jeles események; tánctáborok, versenyek, fellépések. Az idők során kialakult egy igazi csapat, a Crazy Time. Rengeteg eseményen mutathattuk meg magunkat, tehetségünket. Ezt a 2007/2008-es magyar bajnoki cím koronázta meg, majd a címünket a 2008/2009-es kupadöntőn meg is védtük. 2009-től saját utakon járokJ ekkor alakult meg ugyanis tánciskolám, a Stúdió D.

A tánctanítás a másik dolog az életemben, ami rengeteg örömmel és boldogsággal tölt el. 2006 májusában kaptam a lehetőséget, hogy egy péceli általános iskolában tanítsak. Nagy kihívás volt számomra ez, hiszen a bizonyítási vágy és a kíváncsiság hajtott. Mindenáron sikeresen akartam végezni a munkámat. 2006 szeptemberétől Gyömrőn tanítok. Csodálatos dolog gyerekekkel foglalkozni. Minden egyes órán, mikor velük vagyok, teljesen kikapcsolódok. Nem gondolok a hétköznapok megpróbáltatásaira, az iskolai elvárásokra, semmilyen negatív érzésre, csak rájuk, a gyerekekre. Emellett hihetetlen pozitív energiát sugároznak, hisz ők is olyan érzelmeket táplálnak a tánc iránt, mint mi valamennyien. Akik eljönnek a táncórámra, figyelnek és kérdeznek és tőlem akarnak tanulni. Nagy felelősség ez. Megtapasztaltam, hogy a gyerekek milyen őszinték, mindig megmondják az érzéseiket. Emellett rengeteg sikert is értek el! Két magyar bajnok csoport is van a tánciskolában; az M.C.T. és a Just Dance. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el a tanítványaim sikerei, amiért nagyon hálás is vagyok, hiszen a rengeteg munka, a kitartás és az összetartás eredménye ez. Remélem a jövőben gyarapodni fognak az érmek, kupák. Igyekszem képezni magam, hogy minél változatosabb stílusokat ismerhessenek meg a tanítványaim. 2010 júniusában szereztem meg sportoktatói bizonyítványomat divat-és sporttánc szakon a Budapesti Szabadidő és Sportszövetség képzésében. Örülök, hogy ellátogattál honlapunkra, ha bármi kérdésed van a tánccal, az órákkal kapcsolatban, keress meg minket, akár személyesen, akár telefonon vagy e-mailben. További szép napot! 

 

Gyömrő, Herceghalom:

Varga Judit

 judy_photoshop_2.jpg

2002 szeptemberében kezdtem „pályafutásom” a Black and White tánciskola serdülő versenycsoportjának tanulójaként. Két év után váltottam, egy rövid ideig a Jamland Tánciskola tanulója voltam. Egy sikeres felvételi vizsgát követően 2 évet tanultam az Erica C Tánciskola, Kátai Róbert által vezetett felnőtt művészképző csoportjában. Itt sajátítottam el a klasszikus balett és jazz elemeket, emellett főleg a hip-hop stílus dominált. Négy év hip-hop után úgy döntöttem ideje kipróbálni valami újat. Egy évet tanultam kubai salsát az Oktogon Tánccentrum növendékeként. Ezt követően sikeres felvételit tettem a Madách Musical Tánciskolában, így 1 évig kipróbáltam magam a musical és a modern tánc világában. A szívem visszahúzott a hip-hop-hoz, így 2008 szeptembertől 2010 júniusig a Black Time Tánciskola növendéke voltam. Itt a new style dominált, de volt alkalmam megismerkedni a locking és a popping stílusokkal is. Jelenleg Bakó Gábornál a jazz stílus része a mindennapjaimnak. 2010 márciusában, kezdtem el aktívan oktatni a Stúdió D Tánciskola szárnyai alatt Gazdagréten.  A tanítás mellett folyamatosan képzem magam, mert úgy gondolom, hogy a tanítványaim is így tudnak fejlődni, velem együtt. Sportoktatói bizonyítványomat 2010 júliusában szereztem meg a Budapesti Szabadidőspot Szövetség vezetésében lebonyolított OKJ képzés keretében.

Az oktatásban célom, hogy a tanítványaim jól érezzék magukat az órákon, kiengedjék a gőzt egy jókedvű, vidám társaságban, valamint az alapoktól építem fel az oktatást, így IGAZI táncost faragva a növendékekből.  

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 12
Heti: 20
Havi: 143
Össz.: 76 108

Látogatottság növelés
Oldal: Tanárok
Studio D Tánciskola - © 2008 - 2024 - studiodtanciskola.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »